A „P. Oktatási Központ” Második Iskolája Bt.

Minőségpolitikája

Ahány szakma, annyi lehetőség

Intézményünk a hatályos törvények, jogszabályok előírásai szerint felnőttképzést folytat és ahhoz kapcsolódóan felnőttképzési –  ingyenes – szolgáltatásokat nyújt. . E tevékenységek folytatására hosszabb távra rendezkedtünk be.

Minőségpolitika intézményünk hosszú távú, átfogó stratégiai terve, amelynek megvalósítása az intézmény vezetőjének, a szakmai vezetőnek és a felnőttképzési tevékenységben közreműködő oktatók, munkatársak feladata. E stratégia mentén fogalmazta meg az intézmény a minőségirányítási rendszerét, amely szabályozza az intézmény működését, tervezési fejlesztési, irányítási, értékelési és döntési folyamatait.

Legfontosabb célkitűzésünk, hogy szakmai felkészültségünk és eredményeink révén jelentős szerepet töltsünk be a felnőttképzés területén a régióban. Ezáltal részt vállalunk a tudásalapú társadalom megteremtésében.

Valamennyi képzésünkkel korszerű, naprakész, versenyképes tudást közvetítünk. A képzésben résztvevők munkaerő piacon való elhelyezkedési esélyüknek javítása az alapvető törekvésünk. Segítjük a munkában lévők szakmai fejlődését. Felkeltjük a élethosszig tartó tanulás igényét és szándékát igyekszünk ennek megfelelni.

Versenyképességünk megőrzése érdekében  szükségesek az új lehetőségek keresése, az EU-s elvárásoknak való megfelelésre, a piaci szükségletekhez való alkalmazkodásra a partneri  igények alapján.

Fontos feladatunknak tartjuk a szolgáltatói és tanácsadói profil fejlesztését és széles körű szakmai kapcsolatok továbbépítését.
Célunk olyan partneri viszony kialakítása, a minden igényt kielégítő szolgáltatás érdekében, amely a hosszú távú együttműködés és az irántunk megnyilvánuló bizalom alapja.
Felelősek vagyunk azért, hogy munkatársaink jól felkészültek, kreatívak és a képzéseink valamint szolgáltatásaink iránt elkötelezettek legyenek, nagyfokú  felelősséggel, hatékonysággal dolgozzanak és minőségi munkavégzésére törekedjenek.
Minden munkatársunk elkötelezett a minőségfejlesztési munka iránt.
Céljaink elérése érdekében vizsgáljuk rendszeresen partnereink igényeit és elégedettségét.
Fontosnak tartjuk, hogy intézményünk minden dolgozója megismerje, megértse és munkájában érvényesítse a minőségpolitikánkat, minőségcéljainkat.
Számunkra a minőség szakmai felkészültséget, felelősségtudatot, megbízhatóságot, partnerközpontú szemléletet jelent.
Intézményünk működését meghatározó legfontosabb tényezők, amelyek minőségpolitikánk megfogalmazásában szerepet játszanak:
A gazdaság elvárásai, megrendelői, vevői igények
  • A szakmai követelmények
  • A jogszabályi környezet
  • A képzés személyi és tárgyi feltételei
  • Az oktatók és munkatársak elvárásai, igényei
  • A piaci versenyhelyzet.

Minőségpolitikánk:

  • összhangban áll intézményünk képzési céljaival, működési elveivel és szervezeti kultúrájával;
  • megfogalmazza a képzésen részt vevők, a munkáltatók, a munkatársak és az oktatók felnőttképzéssel kapcsolatos igényei kielégítésének szükségességét és módját,
  • kifejezi az intézmény elkötelezettségét a jogszabályi és szakmai követelmények teljesítése, a minőségpolitikai rendszer, a szakmai munka eredményességének folyamatos fejlesztése iránt.

 

A minőségpolitika intézményi stratégiája

Meghatározott célok elérése érdekében az intézmény tevékenysége:

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a gazdaság munkaerőigényét, elvárásait; a felnőttként tanulni szándékozók képzési igénye mellett, a versenytárs felnőttképzést folytató intézmények tevékenységét, mert ezek ismertében tudjuk biztosítani a képzési kapacitásunk megfelelő kihasználását, új képzések indítását, amely egyben a pénzügyi eredményességünknek is alapfeltétele.

Működési folyamatait meghatározó dokumentáció, melyben  a folyamatokat bemutató, a képzésben részt vevők fejlődését dokumentálja, ideértve a képzéssel kapcsolatos dokumentumokat, eljárásokat, valamint a képzéshez szükséges jártasságok és képességek elsajátításának  hozzáférést biztosító környezet megteremtését is.

Képzéseink és a képzésekhez kapcsolódó felnőttképzési szolgáltatásaink szervezése és lebonyolítása során a megrendelő munkaadók, illetve képzésben résztvevők igényeinek az intézményünk valamennyi dolgozója köteles munkavégzése során a lehető legteljesebb mértékben megfelelni, ha az a minőséget, az eredményességet szolgálja.

Intézményünk önértékelést végez, amelyhez a megrendelői, képzésben résztvevői igény-, és elégedettségmérés mutatói is adalékul szolgálnak az intézmény oktatói és munkatársai, valamint a civil és szakmai közélet intézményről és az intézmény képzési tevékenységéről alkotott véleménye mellett. Az intézmény vezetője az eredményes felnőttképzési tevékenység elengedhetetlen feltételét a jó munkahelyi légkör megtartását, megteremtését az oktatók és munkatársak igényeinek figyelembevételével és maximális kielégítésével biztosítja.

Az intézmény vezetője és valamennyi dolgozója elkötelezett, hogy munkavégzésük folyamatosan megfeleljen a szakmai elvárásoknak, a jogszabályoknak és a minőségirányítási rendszer előírásainak.

Felkészült, elkötelezett és együttműködő munkatársaktól teljesítményt vár el.
Intézményvezetőként felelősséggel tartozom a megfelelő szervezeti, személyi és tárgyi feltételek biztosításáért és a minőségirányítási rendszer, valamint a szakmai munka eredményességének folyamatos fejlesztéséért.
Stratégiánk eredményes megvalósítása biztosítja intézményünk hosszú távú fenntarthatóságát, hírnevének, keresettségének növekedését.
Gondoskodom arról, hogy az intézmény valamennyi oktatója, munkatársa megismerje a minőségpolitikát és a minőségirányítási dokumentumokban foglaltakat.
A minőségpolitika kifüggesztésre kerül a képzési helyszínen és olvasható az intézmény honlapján.

A magabiztosság alapja, a biztos tudás, ami megsokszorozza az erőt!

 

Pécs, 2015. augusztus 10.
Gaál Zoltánné
intézményvezető, szakmai vezető

 

 

TÁRGYÉVI MINŐSÉGCÉLOK

2016

A változó vevői igényekhez, jogszabályi követelményekhez alkalmazkodva és a folyamatos fejlesztés lehetőségeit keresve évente határozzuk meg minőségcéljainkat a vezetőségi átvizsgálás során. A felnőttképzési minőségcélokat az intézményvezető és a felnőttképzési szakmai vezető hagyja jóvá.

A minőségcélok megvalósíthatósága érdekében:
olyan célokat tűzünk ki, és az előrehaladást úgy dokumentáljuk, hogy a célok teljesülése mérhető, ellenőrizhető legyen;
meghatározzuk a felelősöket, határidőket, biztosítjuk az erőforrásokat;
a teljesítést ellenőrizzük és értékeljük.
A felnőttképzési tevékenységre megállapított minőségcéljaink 2016. évre:
 

Célkitűzés

Tevékenység

Felelős

Határidő – Erőforrás

A résztvevői elégedettség 2016. évben haladja meg a 73%-ot

A megelégedettséget kérdőívvel mérjük

Oktatók
Felnőttképzési szakmai vezető

2016. december 31.

Saját forrás

OKJ vizsgáink éves átlagos vizsgaeredménye szakképesítésenként a tárgyévet megelőző NSZFH honlap adataihoz viszonyítva 10%-nál kevesebb lemaradást mutasson

Megfelelő szakmai felkészültségű oktatók kiválasztása, magas színvonalú oktatási és vizsgára való felkészítő tevékenység

Oktatók
Felnőttképzési szakmai vezető

2016. december 31.

Saját forrás

Tárgy évi képzéseink lemorzsolódási aránya az országos statisztikai adatokhoz viszonyítva

10%-nál több lemaradást ne mutasson

Résztvevők hiányzásainak naprakész nyilvántartása, hiányzókkal kapcsolattartás, hiányzás okainak feltárása, problémák kezelése

Oktatók
Felnőttképzési szakmai vezető

2016. december 31.

Saját forrás

 
 
Dátum: Pécs, 2015. augusztus 10.
Gaál Zoltánné
intézményvezető, szakmai vezető